2008.nov.18.Kedd.

2008.11.18. 22:36

Alig publikáltam a hétfői bejegyzésemet 2 levél érkezett a mail boxomba. Az első levél a testvéremtől jött Hollandiából, hogy még este tudunk beszélni telefonon a második egy régi "Driftes" ismerőstől, aki azután érdeklődött, hogy mi újság velem és a  driftbajnoksággal. Megkértem, hogy hívjon skype-on mert ennyi infót leírni nem egyszerű, válaszlevelemben körvonalaztam neki a 2009-es évet, hogy 4-5 versenyt tervezünk és 10-12 edzést és a küldésre kattintottam.

Két perc múlva már a "skype-os partnerlistámon" üdvözölhettem az ismerőseim között és egy hosszas beszélgetést folytattunk (55 perc). Elmeséltem neki, hogy egy nagyon jó csapat gyűlt össze, és ahogy 2007-ben úgy 2008-ban is amikor szükség volt rájuk helyt álltak. Mivel ő az elmúlt egy évet külföldön töltötte, nem értette, hogy fejlődtek a versenyzők ekkorát. Elmeséltem neki, hogy míg tavaly (2007-ben) kilenc edzésnapunk volt addig az idén ennek a másfélszerese és öt verseny. Tavaly mikor utoljára a műjégpályán találkoztunk és 14 kocsi "gálázott" nem is gondolta volna, hogy idén 74 ember fog nálunk elindulni a szezonban. Ekkor hangzott el, hogy jövőre még több emberre számíthatok. Elsőre nem értettem a célzást, és hegyeztem a fülem, mire kibökte: „Én is vettem egy kocsit, nem is akármilyet vettem egy 400 lóerős Nissant driftre felkészítve" nem hittem a fülemnek és még egyszer rákérdeztem, de a hír igaznak bizonyult. Ezek fényében már jól indult a napom és miután Mátyást (lakótárs) bevittem a munkahelyére, a postára hajtottam, hogy elküldjek pár önéletrajzot. Visszaérve a lakásba felhívtam a kedvesem és már a Karácsonyi érkezésének részleteit tervezgettük. Ez lesz az első olyan karácsonyunk, amit család és szülők meglátogatása nélkül töltünk távol az otthonunktól de ugyebár egy kapcsolat erről szól, ha szeretünk valakit azt a „világ” végére is követjük. Dórival szerencsére egy hullámhosszon vagyunk és tudjuk mit miért teszünk, néha szavak nélkül is ugyan arra gondolunk, máskor meg ugyan azt mondjuk ha például valakire ránézünk. Legszívesebben vele lennék odahaza de, így hogy naponta akár többször is beszélhetünk könnyebben elviselhető a távolság.

Most egy kicsit más téma olyan, ami másokat is érdekelhet és nem ennyire személyes.

Itt tartózkodásom óta böngészve az álláshirdetéseket kijelenthetem, hogy aki középszintnél jobban beszél angolul és van a munkához való tapasztalata az alábbi munkák közül, válogathat: autószerelő, konyhai kisegítő, szakács (ebből sokat keresnek), pincér, raktáros, polcszervizes, gépkocsivezető, technikus, programozó, élelmiszerbolti eladó, lányoknak ajánlom figyelmébe: fodrász, műkörmös, gyermekfelügyelő és aki már megüti a társalgási szintet az vezető beosztásban is kezdhet. A kocsi nagyon olcsó, ha csak melóba akarsz járni 700-800 EUR, ha prémium kategória kell azt 3000 EUR felett, lehet beszerezni mi 50 EUR-t tankoltunk el egy hét alatt igaz messzire sosem mentünk vagy ha tettük nem saját kocsival. Heti 50-80 EUR lehet kajára elkölteni, ha főzöl, és nem étterembe jársz kajálni. A ruhaárak nagyon kecsegtetőek és az embernek nagyon nehezére esik nem vásárolni jómagamnak is le kellet állnom egy cipő egy pulóver és egy kabát után.

 

És a végére egy telefonos Amszterdami helyzetjelentés Öcsémtől:

Egyes kirakatban: ülő ember betépve. Kettes kirakatban: különböző „kanabiszmagok” akciós áron elvitelre. Ebédre vendégségben két szendvics, így 40 dekás steak rendel  egy étteremben, ha nem akarsz éhes maradni. (2008.11.18. 18:05.)

 

süti beállítások módosítása