Az eredményét pedig itt találhatjátok:
2011.02.15. 23:53
Pont egy év telt el azóta hogy bejegyzéssel gazdagodott volna ez a blog ezért minden kedves olvasótól elnézést kérek. Hosszú és tartalmas év van a csapat mögött és mögöttem amit kicsit jobban ki is fejtek. A 2010-es év elején meghozott döntéseim engem igazoltak, a kevesebb néha több elvet követve csak két Óriás rendezvényre koncentráltunk melyből az első a www.driftmajalis.hu -volt mely 22 programról és a drift népszerűsítéséről szolt. Annak ellenére, hogy az esemény első ízben került megrendezésre 400 kiállítós kocsi vett rajta részt és több mint 3000 ember látogatott ki a napfényes eseményre. A második esemény a www.driftfesztival.hu volt ahol a King Of Europe drift bajnokság verseny sorozat magyarországi fordulóját is rendeztük. 16 ország több mint 50 indulóját láthatta a nagyérdemű 4 napon keresztül driftelni és a zárónapon versenyezni a Rabócsi Ring aszfaltján Júliusban. A versenynapot követően azonnal belefogtam a 2011-es Drift Bajnokság megszervezésének, hiszen igéretem az MDsz felé csak a 2010-es évre korlátozódott hogy nem rendezek összetett több versenyből álló Drift Bajnokságot. Partnereim látván a sikeresen bonyolított eseményeket támogatásukról biztosítottak a 2011-es évre is, így sikerült már 2010 decemberében az idei bajnokság naptárának első változatát publikálnom. A kitartásom 2010-ben hozta meg az első gyümölcsét, amikor is úgy tudtam lezárni az évet, hogy a referencia anyagomat Örömmel fogadták mindenhol. Míg korábbi ellenlábasaim saját belviszájukat próbálták rendbe hozni én nyugodtan a saját tempómban dolgoztam így telt el a karácsony és az újév is. Január hónapban sok érdekes megkereséssel fordultak hozzám a legkülömbözőbb emberek amik közül nagyon nehéz volt kiszűrni azt kivel is lehetne eredményesen együtt dolgozni. A 2011-es team kezdett összeállni és a szépen lassan elérte a 20 főt: újságírók, fotósok, operatőrök, technikai és szakmai stáb stb. Az év már majdnem kész volt amikor is érdekes fordulat következett be: Választhattam hogy egy régóta és több alkalommal egyeztetett verzióban licencdíjat fizetve egységesítve a drift társadalmat képzelem el a jövőt vagy a saját utunkat járom tovább. Felajánlottam a közreműködésemet az általam elképzelt verzióban melynek lényege az adott licencdíjak kontrollja lett volna de ezt a verziót visszadobták. Szerencsére ez a kis incidens nem vett ki többet az időmből, mint 2 hetet :) így gőzerővel folyik a munka. Az eredményét pedig itt találhatjátok: http://www.drifting.hu/